A vízminőség szabályozás - vízminőség védelem

A vízminőség szabályozás célja a társadalmilag szükséges vízigény megkívánt minőségi szintjének biztosítása.

A vízzel szemben a különböző tevékenységek eltérő minőségi igényeket támasztanak. Cél lehet az ivó, ipari, mezőgazdasági vízigények megfelelő minőségű vízzel történő kielégítése, ugyanakkor nem hagyhatók figyelmen kívül a vízi ökoszisztémák igényei sem.

A vízminőség szabályozás célkitűzése tehát az, hogy bizonyos határokon belül valamely társadalmi, gazdasági és ökológiai elvárásnak megfelelően a vízminőségi paraméterekben is mérhető állandóságot biztosítson.

A célkitűzés megvalósítása, a megfogalmazott vízminőségi célok meghatározása műszaki, gazdasági és jogi szabályozásokat tesz szükségessé.

A cél végrehajtása csak akkor lehetséges, ha

• ismerjük és egyértelműen megfogalmazzuk a célt

• a szabályzórendszer rendelkezik a megvalósításhoz szükséges eszközökkel

A beavatkozásokkal az adott vízrendszer vízminőségi paramétereit az előírt korlátok között lehet tartani. A vízminőség szabályozásának része a vízminőség védelem. Ez lényegében egy passzív tevékenységet, védekezést jelöl, és szorosan véve csak a vízminőségi komponensekre terjed ki.

A vízminőség védelemben extenzív illetve intenzív módszereket alkalmazunk.

Az extenzív vízminőség védelem valamely vízszennyező, vízminőség rontó beavatkozás hatását igyekszik utólag megszüntetni, vagy legalább mérsékelni, annak érdekében, hogy az adott vízrendszerben a vízminőséggel kapcsolatos életfeltételeket biztosítsa, illetve a vizet más használatok céljára elfogadhatóvá tegye. Ilyen beavatkozás pl. a szennyvíztisztító telep létesítése, vagy a nagy szervesanyag terhelés miatti oxigénhiány pótlása levegőztetéssel.

Az intenzív vízminőség védelem lényege az u.n. tiszta technológia kialakítás. Ennél a módszernél a vízminőség-védelmi funkciók a fő technológiai folyamat szerves részét képezik. Itt a cél a káros szennyező-forrás megszüntetése, vagy semlegesítése, és ezáltal a szennyező anyag vízi közegébe jutásával, a vízminőségi kár létrejöttének megelőzése.

A kettő közötti lényeges különbség, hogy míg az extenzív módszernél a beavatkozás kívülről történik a károk csökkentése, a környezeti egyensúly fenntartása érdekében, addig az intenzív védelemnél a rendszer egyre inkább önmaga alakítja ki az egyensúlyt.

A vízminőség-szabályozás kialakulása

Magyarországon a vízvédelem szabályozása nagy múltra tekint vissza, amely az akkori követelményeknek megfelelően csak a rendkívül durva beavatkozásoktól, illetve azok következményeitől volt hivatott védeni a környezetet. Erre utal az 1840. évi X. törvény, amely rögzítette, hogy a "Folyók, csatornák medreibe földet, trágyát hordani, vagy kendert áztatni: 100 forint büntetés vagy 10 nap árestom mellett tiltatik".

A viszonylag lassú ipari fejlődés a II. világháborúig csak a gyártásfolyamatokhoz szükséges víz mennyiségét igényelte, vízminőségi igények illetve problémák a környezetbe kerülő szennyező anyagok kis mennyisége miatt gyakorlatilag nem jelentkeztek.

Az 1950-es években az erőteljesen növekvő vízszennyezés hatására a II. világháborút követően az első vízminőségvédelmi előírásokat is tartalmazó jogszabály a 2/1952. MT. számú rendelet volt, amely kimondta, hogy a befogadóba csak kellő tisztítás után lehet a szennyvizeket bevezetni. A 2038/12/1954. MT. számú határozat arról rendelkezett, hogy népgazdasági vagy közegészségügyi szempontból káros szennyvizet kibocsátó üzemet szennyvíztisztító berendezés nélkül tervezni, létesíteni, üzemeltetni nem szabad; a meglévő üzemeknél pedig szennyvíztisztító berendezést kell létesíteni 1971. december 31-ig, amint arról a 2004/1961. MT. számú határozat rendelkezett.

Az 1/1961. számú Kormányrendelet létrehozta a szennyvízbírság jogintézményét, szennyvízbírság és szennyvíz bevezetési díj fizetésére kötelezett valamennyi a vizeket károsan szennyező jogi személyt. A káros szennyezés tényét a kibocsátott szennyvízben és a befogadóban vizsgálták, ami természetesen a kisvízfolyások menti üzemeket károsan érintette, míg a nagyvízfolyásokban gyakorlatilag a káros szennyezést nem lehetett kimutatni. A rendelet nem tartalmazott határértékeket, így a fizetendő összeget a bevezetett szennyvíz után szabták ki.

Az 1966. évi IV. törvény és végrehajtási utasítás, valamint az ezekre alapozott 5/1966. számú Kormányrendelet újra szabályozta a szennyvízbírságot. A szennyvízbevezetési díj eltörlése mellett 25 szennyező, illetve mérgező anyagra állapított meg határértéket, azonban ezek túlnyomó része változatlanul a befogadóra vonatkozott. Újként jelent meg az egyedi határérték fogalma, amely azonban itt csak enyhébb lehetett, mint a mellékletben rögzített érték.

A 28/1967. számú Kormányrendelet bevezette a progresszív bírságot, amelyet a 40/1969. számú Kormányrendelet és az 1/1969. OVH. számú rendelkezés bővített. Ez tette lehetővé a progresszív bírságrész ötszörös értékét is, és szabályozta a progresszív bírságrész mellőzésének és elengedésének feltételeit is. Ennek ösztönző hatása az volt, hogy a feltételek csak akkor teljesültek, ha az üzem vízjogi engedéllyel a szennyvíztisztító építését megkezdte, és azt folyamatosan végezte. Gazdasági ellehetetlenülés esetén mód volt a progresszív rész elengedésére is. A rendelet számos új, előremutató elemet is tartalmazott, már 31 szennyező, illetve mérgező anyagra a kibocsátott szennyvízre vonatkozó határértéket állapította meg, így a többletszennyezés lehetőségét gyakorlatilag kizárta és a bírságtételeket a szennyvízzel kibocsátott szennyezőanyagok mennyisége után állapította meg. Másik új elem, hogy a befogadó vízhozamától (hígítás), a bevezetés módjától (pl. sodorvonalba vezetés) és egyéb vízgazdálkodási körülményektől függő szorzótényezők jobban lehetővé tették a szennyezés súlyosságának objektívebb elbírálását is. Az egyedi határérték engedélyezését meghatározott feltételekhez kötötte, noha ez a határérték elérésének teljesíthetetlenségtől és nem területi vízgazdálkodási érdekektől függött.

A 2/1970. OVH. számú rendelkezés a csatornabírságról az élővizeket közvetett módon szennyező, közcsatornába kötő üzemek szennyezőanyag kibocsátásának csökkentését célozta. A rendelet felépítése hasonló volt a kiadás időpontjában hatályos szennyvízbírság rendelettel, ami az eltérő adottságok miatt nem volt nagyon szerencsés.

Az intézkedések hatására mérséklődött ugyan a vízszennyezés növekedésének üteme, de a kívánt eredményt nem sikerült elérni. Az 1970-es évek közepére a helyenként kedvezőtlenné vált vízminőségi helyzet az egyes térségekben már-már korlátozta a vízellátás és a gazdaság rentábilis fejlesztését. Ez a jelenség többek között a Sajó, Zagyva, Tarna, Séd, Nádor csatorna, Pécsi-víz térségében okozott gondot.

Ennek hatására jelentős mértékben növekedtek a vízminőségvédelmi ráfordítások és azok fokozottabb ellenőrzése, teljesítése és hatékonysága. Az OVH Elnöki Kollégiuma három ütemű vízminőségvédelmi szabályozási programot fogadott el, amelynek keretében kiadásra került a 28/1978. MT. számú rendelet és végrehajtásáról szóló 2/1978. OVH. számú rendelkezés. Ennek alapelve az volt, hogy a bírságok legyenek arányosak a szennyezés társadalmi-gazdasági veszélyeztetésének mértékével, ezáltal hatékonyan és differenciáltan ösztönözzenek a legsúlyosabb szennyezések mielőbbi megszüntetésére.

Jelenleg a víz védelmével kapcsolatos tevékenységek kereteit az "1995. LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól" foglalja alkotmányos keretek közé.

A törvény "A víz védelme" című fejezete, illetve a 18.§ kimondja, hogy "A víz védelme kiterjed a felszíni és felszín alatti vizekre", azok készleteire, minőségére és mennyiségére, a felszíni vizek medrére, partjára és a víztartó képződményeire".

A továbbiakban a II. 9.§ (3) bekezdés kimondja, hogy "A környezet igénybevétele - így különösen a vízviszonyokba történő beavatkozások - esetén gondoskodni kell arról, hogy

a.) a víz, mint tájalkotó tényező (elem) fennmaradjon,

b.) a vízi és vízközeli élővilág fennmaradáshoz szükséges feltételek, valamint

c.) a vizek hasznosíthatóságát biztosító mennyiségi és minőségi követelmények

ne romoljanak.

A 21. § kimondja, hogy "A vizek igénybevétele, terhelése a vizekbe használt- és szennyvizek bevezetése - megfelelő kezelést követően - csak olyan módon történhet, amely a természetes folyamatokat és a vizek mennyiségi, minőségi megújulását nem veszélyezteti.

Ugyanennek a paragrafusnak (2) bekezdése többek között kimondja "… a használt víznek a vizekbe történő visszavezetését, valamint a vizek átvezetését úgy kell végezni, hogy a vízadó és befogadó közeg készleteit, minőségét és élővilágát kedvezőtlenül ne változtassa meg, öntisztulását ne veszélyeztesse.

Ugyancsak törvényi keretet biztosít a víz védelméhez az "1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról". A törvény 14 § (1) bekezdés többek között kimondja "A vizek hasznosítási lehetőségeinek megőrzésére a … a vízszennyezések megakadályozásával, … a vízhasználatot akadályozó vízminőségi károk megelőzésével, csökkentésével illetve elhárításával .. kell törekedni".

Ugyancsak foglalkozik a vízvédelemmel a törvény 18. § (1) bekezdése "Ha a vizek előre nem látható események (így pl. baleset, természeti katasztrófa, bűncselekmény, radioaktív szennyezés), vagy ismeretlen ok miatt rendkívüli mértékben elszennyeződnek, vagy elszennyeződhetnek, s ennek következtében a vízellátás, a gyógyászati, az üdülési és sportcélú, valamint az egyéb hasznosítás a lakosság egészségét, életét, a gazdaságot és a környezetet súlyosan és közvetlenül veszélyezteti, a keletkező károk megelőzése, elhárítása illetve mérséklése minden érintett kötelezettsége".

A 19. § (1) bekezdés szerint "A vízminőségi kárelhárítás műveleti irányítása, végrehajtása a vízügyi igazgatási szervezetek területi szervének feladata", továbbá a (2) bekezdés szerint "Aki a vízminőség romlását és az ezzel összefüggő közvetlen veszélyt illetve veszélyhelyzetet előidézte, a vízminőségi kár elhárításában és a veszélyeztetett állapot megszüntetésében köteles közreműködni".

A szennyező fizet elv tükröződik a (4) bekezdésben "A vízminőségi kárelhárítással a védekezés ellátásával, az egyéb környezeti károk elhárításával illetve a szükséges vízellátással kapcsolatos költségek a károkozót terhelik", ugyanakkor (5) a bekezdés szerint: "Ha a károkozó ismeretlen, a kárelhárítás költségét az elszennyeződött víz vagy vízlétesítmény tulajdonosa viseli".

A vízgazdálkodási törvény 18. §-a által adott felhatalmazás alapján került megfogalmazásra a 132/1997. számú Kormányrendelet "A vízminőségi kárelhárítással összefüggő feladatokról". A rendelet az eddigiekben leírtakon túl foglakozik a vízminőség védelem területi (Vízügyi Igazgatóság, Környezetvédelmi Felügyelőség), illetve országos (KTM, most KM, Országos Vízügyi Főigazgatóság) irányításával. Szintén a rendelet a kárelhárítással kapcsolatos feladatokkal, amelyek a következők

• felkészülés

• a rendkívüli szennyezés felderítése, ismertetése

• a kárelhárítás műveleti végrehajtása, valamint

• megszüntetést követő intézkedések

A kárelhárítás feladatait a rendelet szerint készültségi fokozatban kell ellátni a következők szerint:

1. fokú készültség: a rendkívüli szennyezés felderítése és minősítése
2. fokú készültség: a műveleti végrehajtást megelőző intézkedések megtétele
3. fokú készültség: a kárelhárítás műveleti végrehajtása.

A vízminőség-szabályozás

A vízminőség szabályozás része mind a vízgazdálkodásnak, mind a környezetgazdálkodásnak. Ez azt jelenti, hogy a vízminőség szabályozás az összekötő kapocs szerepét tölti be a vízgazdálkodás és a környezetgazdálkodás között.

A vízgazdálkodás a társadalom vízigényének mennyiségi követelményét hivatott biztosítani, tehát hogy a víz a felhasználás helyén, megfelelő időben és a szükséges mennyiségben álljon rendelkezésre.

A vízigényeknek azonban van egy minőségi oldala is, ami azt jelenti, hogy a víz a felhasználás helyén a szükséges időben nemcsak a szükséges mennyiségben, hanem a fogyasztó által megkívánt minőségben álljon rendelkezésre.

Ez utóbbi e mennyiségnél lényegesen bonyolultabb feladat megoldását jelenti, ugyanis a vízminőséget jellemző paraméterek közül a felhasználás céljától függően más-más paraméter, eltérő határértékekkel kerül előtérbe.

Ennek megfelelően a vízminőség szabályozás/védelem feladata a társadalmilag elismert vízszükségletek megkívánt minőségi szintjének műszaki, gazdasági és jogi eszközökkel oly módon való kielégítése, hogy az az emberi tevékenységekkel és a természeti tényezőkkel mindehhez összhangban álljon.

A fejlett iparral, mezőgazdasággal és kommunális háttérrel rendelkező országokban a folyamatos szennyezéssel terhelik a természetes vizeket, ezért ezek minősége nem felel meg a természetes vizektől elvárható minőségnek. Ha ez a terhelés egy bizonyos szint (terhelhetőség) alatt van, akkor ezek öntisztuló képessége lehetővé teszi ennek a kedvezőtlen állapotnak a megszüntetését. Ezért lényeges az adott vízfolyás terhelhetőségének ismerete.

A vízminőség szabályozás egy dinamikus változást jelent, amely akkor hatékony, ha a befogadó vízkészlet, illetve a terhelés mennyiségi és minőségi paramétereit folyamatosan ismerjük.

A következőkben tekintsük át a vízminőség szabályozás műszaki, jogi és gazdasági eszközeit.

A vízminőség-szabályozás műszaki eszközei

A vízminőség szabályozás keretében alkalmazható műszaki beavatkozások kereteit a vízszennyezés megelőzésének és csökkentésének lehetséges módszerei határozzák meg.

A társadalom termelő és fogyasztási tevékenységből származó és a befogadó vizeket terhelő szennyező anyagok mennyiségének illetve káros hatásának csökkentésére a következő módszerek kerülhetnek alkalmazásra (47. ábra).

47. ábra A vízszennyezés mérséklésének módszere és vízminőség szabályozási

beavatkozások kapcsolata

(Benedek-Literáthy 1979. nyomán)

1. Tisztítás: a szennyvíz vagy egyéb hulladék-anyag szennyező anyagainak kivonása, átalakítása, ezek szennyezést nem okozó környezeti elhelyezése
2. Újrafelhasználás és visszanyerés: a használt, illetve szennyvizek újrahasznosítása, illetve a hasznosítható anyagok visszanyerése
3. Technológiai-változtatás: a technológia oly módon történő változtatása, hogy a szennyezőanyag-kibocsátás megszűnjön, vagy legalább mérséklődjön
4. Termékmódosítás: olyan helyettesítő termékek bevezetése, anyagtulajdonság módosítása, melynek eredményeként szennyező hatásuk csökkenthető vagy kezelhető legyen
5. Megszüntetés: valamely, a vizeket szennyező anyag gyártásának, forgalmazásának megszüntetése, és a szennyező anyagok vízbejutásának megakadályozása.
6. Szétszórás: a szenny- vagy használt vizek nagy területén diszperz módon történő szétszórása talajba helyezése, vagy nagy víztömegben való elosztása
7. Késleltetés: a szenny- vagy használt víz kibocsátás időszakos leállítása, tározása, és ezeknek a befogadó szempontjából kedvezőbb időszakban történő bejuttatása
8. Átvezetés: a szennyvizeknek más szelvénybe, vagy más nagyobb vízhozamú vízfolyásba való átvezetése
9. Hígítás: az oldott szennyvíz térfogat növelése, a káros hatások csökkentése és az öntisztuló képesség fenntartása céljából
10. Környezeti tisztítás: a befogadó élővíz mint környezeti elem tisztítása a bevezetett szennyező anyagok eltávolítása, káros hatásuk csökkentése.

Az előzőekben ismertetett módszereken alapuló műszaki beavatkozások a következők:

• szennyvíztisztítás

• újrafelhasználás

• technológiai víztisztítás

• szennyvíz tározás

• regionális csatornázás

• kisvízhozam szabályozás

• befogadók tisztítása

A szennyvíztisztítással csak röviden foglalkozunk, tekintettel arra, hogy ezt egy külön jegyzet tárgyalja. A következőkben közvetlen a kommunális szennyvizek kezeléséről adunk rövid áttekintést.

A tisztítás célja a szennyvizek olyan mértékű kezelése, melynek eredményeként a tisztított szennyvíz, minősége alapján a befogadó élővízbe károsodás nélkül, ártalommentesen bevezethető.

A tisztítási technológiában a szennyezőanyag tartalom csökkentésére különböző mechanikai, biológiai, kémiai és fizikai - kémiai módszereket alkalmazunk.

A folyamat három fő részre bontható:

• elsőfokú (elsőrendű) vagy mechanikai tisztítás

• másodfokú (másodrendű) vagy biológiai tisztítás

• harmadfokú (harmadrendű) kémiai illetve fizikai - kémiai tisztítás

A tisztítás folyamatábráját mutatja be a 48. ábra.

48. ábra A kommunális szennyvíztisztítás folyamatábrája

A szennyvíztisztítási technológiák lényegét a 34. táblázat foglalja össze.

34. táblázat A szennyvíztisztítási technológia áttekintése

Az újrafelhasználás a kibocsátandó víz egy részének az előző használattal azonos vagy más célú felhasználása, a vízkészletek mennyiségi és minőségi tehermentesítése érdekében.

Az újrahasznosítás során az egyik vízhasználó által kibocsátott használt víz, vagy különböző fokozatokkal tisztított szennyvíz, általában kisebb minőségi igényű vízhasználó által történő hasznosítására kerül sor. Ez mind a vízminőség szabályozás, mind a vízkészlet gazdálkodás szempontjából előnyös megoldás, ugyanis csökkenti a használt, illetve a szennyvíz bevezetések számát, illetve a befogadó szennyvízterhelését.

A vízkészlet gazdálkodás előny a vízkivételi helyek számának és vízkivétel mennyiségének csökkentésében nyilvánul meg.

Ezt a módszert elsősorban az ipari vízellátásban illetve a mezőgazdasági vízhasznosításban alkalmazzák. Az előbbire Pécs városában alkalmazott megoldás említhető példaként, melynek során a szennyvíztisztító telep biológiailag tisztított szennyvízének egy részét ipari vezeték hálózaton vitték a két felhasználó üzemhez.

A tisztított városi szennyvíz mezőgazdasági újrahasznosítására Kecskeméten került sor egy termelőszövetkezet területén, ahol a mechanikai tisztítást majd tározást követően a szennyvíz növényi tápanyagtartalmának hasznosításával, illetve a tisztított szennyvíz talajba helyezésével tehermentesítik a befogadót.

A technológiai változtatás a termelési eljárás, az ehhez kapcsolódó vízgazdálkodás, továbbá a termékfelhasználás módjának módosítására irányuló tevékenység, melynek célja a szennyezőanyag kibocsátás csökkentése, vagy megszüntetése.

Ez a módszer a környezetvédelem keretében a környezetszennyezés megelőzésének egyik legfontosabb feladata.

Lényegében e módszerhez kapacsolódó beavatkozás a termékmódosítás oly módon történő végrehajtása, hogy a vizekre kevésbé káros termékszerkezetet alakítanak ki. Ilyen termékmódosítás a foszformentes detergensek gyártására való áttérés, és ugyancsak termékmódosításnak tekinthető az egészségre káros klórozott szénhidrogén alapanyagú növényvédőszerek (DDT, HCH, aldrin, dieldrin, stb.) használatának és gyártásának betiltása.

A szennyvizek tározása a vízkibocsátás tervszerű visszatartása, majd szabályozott leeresztése a befogadó minőségi állapota illetve hidrológiai viszonyai szempontjából kedvezőbb időszakában.

Ez a beavatkozás az esetek többségében a tisztítatlan, vagy jelentős költséggel tisztítható szennyvizeket a befogadó kisvízi időszakában visszatartja, majd a nagy vízhozamú időszakban megfelelő hígítási feltételek mellett vezetik be a befogadóba.

A hazai viszonyok között erre a megoldásra jó példa a cukorgyári tározóknak e célra történő alkalmazása.

Ez a módszer csak ideiglenesen elfogadható beavatkozásnak tekinthető.

A regionális csatornázás nagyobb területre kiterjedő, több település szennyvizét összegyűjtő szennyvízcsatorna rendszer, amellyel megszüntethetők az egyedi szennyvízbevezetések és fejlett technológiájú központi szennyvíztisztítóval védhető a befogadó minőségi állapota.

A módszer a vízminőség szabályozás egyik korszerű és hatékony, ugyanakkor meglehetősen költséges megoldása.

Alkalmazására üdülőterületeken és ivóvíz céljára hasznosított felszíni vizek minőségszabályozás céljából kerülhet sor. A megoldásnál a nagyszámú egyedi szennyvízbevezetést felszámolják, és a befogadó tehermentesítésére központi szennyvíztisztító telepet alakítanak ki, melyeken harmadlagos tisztításra is sor kerülhet az eutrofizálódás megakadályozása céljából.

Ilyen megoldást alkalmaztak a Velencei tó térségében, amelynél a tavat körülfogó gyűjtőcsatornával, illetve központi szennyvíztisztító művel kiváltották a nagy számú egyedi bevezetést.

A kisvízhozam szabályozás a befogadó vízminőség szempontjából kritikus, kisvízhozamának meghatározott mértékű növelése, az öntisztító képesség fenntartása, fokozása, illetve a szennyezések hígítás hatására bekövetkező csökkentése érdekében.

A vízfolyások kisvízhozama mind minőségi, mind mennyiség szempontjából kritikus a vízhasználók szempontjából.

A megoldás tározók létesítésével, vagy más vízgyűjtőből való átvezetéssel oldható meg.

Tekintettel arra, hogy ez a megoldás nem a szennyezőanyag befogadóba való bejutását akadályozza meg, hanem a bejutott szennyezőanyag ártalmasságát mérsékli hígítóvíz hozzáadásával, ez a beavatkozás passzív jellegűnek tekinthető.

A befogadók tisztítása olyan beavatkozás, melynek során az adott vízfolyás teljes vízhozamát tisztítás-technológiai vagy egyéb módszerekkel kezelik, a vízminőség javítása céljából. Ritkán alkalmazott eljárás.

Alkalmazása akkor indokolt, ha a szennyeződést okozó szennyvíz tisztítása valamilyen okból nem lehetséges. A módszer két probléma megoldását célozza. Az egyik a lebegő anyagok ülepítéssel, illetve hordalékfogással történő csökkentését jelenti.

A másik módszer az oxigénháztartás egyensúlyának szervesanyag szennyezés hatására bekövetkező felborulásakor kerül alkalmazásra. Az oxigénháztartás egyensúlyának felbomlása az öntisztuló képesség csökkenését, vagy megszűnését okozza. A víz oldott oxigéntartalmának növelése céljából a 49. ábrán bemutatott levegőztető berendezések alkalmazására kerül sor.

a.)

b.) c.)

49. ábra A felszíni vizek tisztítására alkalmazott levegőztető berendezések

a.) úszó levegőztető berendezés, b.) víz alatti levegőztető berendezés, c.) víz alatti levegőztető mechanikai meghajtással, 1.) levegőztető kerék, 2.) hajtómű, 3.) fő úszótest, 4.) támasztóbója, 5.) rögzítő kötél, 6.) nyersvíz , 7.) fúvókák, 8.) tartály, 9.) sűrített levegő bevezetése, 10.) levegővel dúsított víz, 11.)forgólapát

A vízminőség védelmével kapcsolatos feladatok Magyarországon

Vízminőség-védelem

Az évezred végéig megfogalmazott feladatok közül legsürgősebbnek az EU határértékek átvétele tűnik, mert a hazai előírások sok területén ellentétesek ezekkel, egyes kívánalmak szigorúbbak, mások enyhébbek.

Az 1990-es szennyvíz- és csatornabírságot kiszabó határozatok elemzése alapján megállapítható, hogy az ipar bocsátotta a felszíni vizekbe a kémiailag oxidálható szerves szennyezések 47, a zsírok-olajok 14 és az ammónia-ammóniumion terhelések kereken 10%-át ennek 36, 46, illetve 20%-át a közcsatornahálózaton keresztül. Az ipari termelés visszaesésével ezen arányok minden bizonnyal változtak az ipar javára. Csak egyértelmű elvárások megfogalmazása után várható, hogy a folyamat ne billenjen vissza. Így - a KM-mel közösen - kell megfogalmazni ezt a fontos műszaki szabályozást.

A települések sorában messze kiemelkedik a főváros terhelése. A kémiailag oxidálható szerves szennyezés 37, a zsírok-olajok 50 és az ammónia-ammóniumion terhelés 22%-a innen származott. Öt további nagyváros - Miskolc, Győr, Debrecen, Szeged és Pécs - a terhelések előbbi sorrendjében 13,16 és 11%-al részesedett. A nagyvárosok szennyvíztisztítása tehát indokoltan kap elsőséget és ez a közeljövő vízminőségi javulásának is alapfeltétele.

A szennyezések következtében fontos vízfolyásokat az eurtofizáció veszélyezteti. Ennek megelőzése érdekében szükséges teendők:

• megoldani a szennyvizek hatékony foszformentesítését a dél-pesti szennyvíztisztító telepnél, a nyíregyházi szennyvíztisztító telepnél, a kisvárdai szennyvíztisztító telepnél, a miskolci és debreceni szennyvíztisztító telepeknél

• a kisvízfolyások minőségének védelme érdekében fokozni a szennyvíztisztítás hatékonyságát Kaposváron, Salgótarjánban, Gyöngyösön, Hatvanban, Sopronban és Békéscsabán

• bővíteni a veszprémi szennyvíztisztítót, s itt elsősorban hatékony nitrogén eltávolításra lenne szükség (Sárvíz-malomcsatorna)

• a Duna-Tisza közén hatékony szennyvíztisztítókat létesíteni (Kecskeméten, Cegléden, Nagykőrösön, Kiskunfélegyházán, stb.), hogy a kisvízfolyások vízminősége javuljon.

A felszín alatti vízkészletek műtrágya használatból eredő elszennyeződéseknek intenzitása - 1979 után a műtrágya használat stagnálása, majd az utóbbi 2-3 év utáni visszaesése miatt - mérséklődött. Ezzel szemben sérülékeny földtani környezetű vízbázisok vízgyűjtőin ezres nagyságrendben vannak pontszerű szennyezőforrások (hulladéktárolók, olajtárolók, ipari és katonai létesítmények, csatornázatlan települések, stb.). A szennyeződés a talajvízkészleten keresztül jut a mélyebben lévő rétegvizekbe. A szennyezőforrások a karsztvizek esetében különösen veszélyesek, ahol a víztartó kőzetnek nincs szennyezés megkötő képessége. Ezért a felszín alatti vizek minőségének védelmével kapcsolatosan az Ivóvízbázis-védelmi Cselekvései Program következetes végrehajtása, a csatornázás intenzív fejlesztése a feladat, valamint ki kell fejleszteni a műtrágya hasznosításának környezetvédelemmel és földművelésüggyel összehangolt módszereit.

A vízminőségi kárelhárítás eseteinek az utóbbi években bekövetkezett csökkenéséből nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a rendkívüli szennyezések száma kizárólag a megelőző intézkedések hatékonyságának növekedése miatt csökkent. Ennek a jelenségnek egyéb okai is vannak, pl.:

• a súlyosan szennyező nagy állami üzemek egy részének leállítása

• az átalakult gazdasági és szervezeti viszonyokhoz alkalmazkodó szabályozás hiánya (tehát a regisztráció elmaradása)

• a hatásköri viták következtében kialakult bizonytalanságok (csak a följegyzett eseteket csökkentik).

Joggal remélhető azonban, hogy a gazdaság strukturális átalakulását ismét fejlődés fogja követni, a szabályozás és a hatáskörök konszolidálódnak. Ez egyrészt új veszélyforrások megjelenését, másrészt a vízvédelmi fegyelem megszilárdulását hozza magával, tehát a közeljövőben újra számolni lehet a regisztrált szennyezések számának és az esetek súlyosságának átmeneti növekedésével.

A cél a vízminőségi kárelhárítás hatékonyságának növelése, aminek érdekében a következő intézkedések szükségesek:

• A vízügyi és környezetvédelmi hatósági és szakhatósági tevékenység szerves részévé kell tenni a rendkívüli szennyezések megelőzését szolgáló létesítési, üzemeltetései és védekezési feltételek kimunkálását, előírását és ellenőrzését.

• Kategorikusan el kell határolni az állami - ezen belül a vízügyi, környezetvédelmi és polgári védelmi-, az önkormányzati és vállalti (tulajdonosi) feladatokat, ugyanakkor létre kell hozni az együttműködés mechanizmusát.

• Érvényesíteni kell azt az alapelvet, hogy a védekezés költségeit minden esetben a szennyezők viseljék. Külföldi eredetű szennyezések költségmegtérítésének feltételeit a határvízi egyezményekben kell rendezni.

• Az állami és önkormányzati feladatkörbe tartozó védekezési tevékenység átmeneti, végleges és gyors finanszírozása érdekében megfelelő nagyságrendű, rugalmas intervenciós keretet kell létrehozni.

• Fejleszteni és pótolni kell a védekezés eszköz- és műszaki létszámbeli feltételeit. Ezen belül biztosítani kell az üzemi és területi tervek korszerűsítését, a védelmi helyek és létesítmények megépítését, az eszközállomány új célgépekkel történő kiegészítését.