|
I rész
2004.04.23. 15:35
|
I. S z e m i n á r i u m - Bevezetés |
Az Európai integráció rövid története
Az "európai gondolat" mindaddig csak a filozófusok és látnokok számára létezett, amíg politikai koncepcióként formát nem öltött és az Európai Közösség tagállamainak hosszú távú céljává nem vált. Az "Európai Egyesült Államok" gondolata egy humanista-pacifista álom része volt, amelyet az európai kontinensen a század első felében oly sok pusztítást okozó konfliktusok meghiúsítottak.
A II. világháború totalitarizmus elleni harcra szerveződő ellenállási mozgalmai és az általuk életre hívott eszmék voltak azok, amelyek végül a kontinens újjászervezését, a nemzetek közötti ellenségeskedéseken való túllépést ösztönözték. Altiero Spinelli olasz föderalista és Jean Monnet, - aki annak a Schuman-tervnek adott ösztönzést, amely 1951-ben az Európai Szén- és Acélközösség megteremtéséhez vezetett -, két fontos irányvonalat képviseltek, a föderalistát és a funkcionalistát.
Mindkettő az európai integráció megvalósítását tűzte ki célul. A föderalista megközelítés lényege, hogy a helyi, regionális, nemzeti és európai hatóságoknak együtt kell működniük és ki kell egymást egészíteniük. A funkcionalista megközelítés azonban a szuverenitásnak a nemzetitől a közösségi szintre való fokozatos átadását támogatja.
Mára a két irányvonal egy meggyőződéssé vált, amely szerint a nemzeti és a regionális hatóságok mellett szükség van független, demokratikus, európai intézményekre azokon a területeken, ahol a közös fellépések hatékonyabbak, mint az egyes államok önállóan tett lépései: az egységes piac, a monetáris politika, a gazdasági és társadalmi kohézió, foglalkoztatáspolitika, környezetvédelem, kül és biztonságpolitika, a szabadság és biztonság területének megteremtése.
Napjainkban az Európai Unió azon erőfeszítések összességét jelképezi, melyeket a közös Európa létrehozásának támogatói már 1950 óta folyamatosan tesznek. Az Unió olyan, számos szektort felölelő magas fokú integrációs képződmény, amely a tizenöt tagállam gazdasági, szociális és politikai területein, valamint az állampolgári jogok és a külkapcsolatok vonatkozásában fejti ki tevékenységét.
Az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) létrehozó Párizsi Szerződést (1951), az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom) létrehozó Római Szerződést (1957) később az Egységes Európai Okmánnyal (1986), az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződéssel (1992) és végül az Amszterdami Szerződéssel (1997) módosították.
Ezek a szerződések képezik az Unió alkotmányos alapját, amelyek szorosabb köteléket jelentenek a tagállamok között, mint bármilyen, szuverén országok közötti hagyományos szerződéses viszony. Az Európai Unió állampolgárai számára közvetlenül alkalmazandó jogszabályokat hoz, továbbá meghatározott jogokat biztosít.
A Közösség tevékenysége a kezdetekben a hat alapító tag (Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia) közös szén- és acélpiacának megteremtésére korlátozódott. Akkor, a háború utáni időszakban a Közösség elsődlegesen a béke garanciájaként jelent meg, mivel sikerült a II. világháború győzteseit és legyőzötteit olyan intézményes keretbe összehozni, ahol egyenlő felekként tudtak együttműködni.
1957-ben, három évvel azután, hogy a Francia Nemzetgyűlés visszautasította az Európai Védelmi Közösség gondolatát, a Hatok egy gazdasági közösség létrehozásáról döntöttek, melynek központi gondolata a munkavállalók, áruk és szolgáltatások szabad mozgásának megteremtése volt. A késztermékek vámját ennek megfelelően 1968. július 1-jén eltörölték, és a közös politikák, nevezetesen a mezőgazdasági politika és a kereskedelempolitika az évtized végére kialakultak.
A Hatok sikere arra ösztönözte Dániát, Írországot és az Egyesült Királyságot, hogy csatlakozási kérelmeiket benyújtsák. Nehéz tárgyalásokat követően, melyek során Franciaország - De Gaulle tábornok elnöksége alatt - kétszer élt vétójogával (1961-ben majd 1967-ben), a három ország 1972-ben felvételt nyert az Európai Közösségbe. A tagállamok számát hatról kilencre növelő első bővítés 1973-ban együtt járt a Közösség feladatainak elmélyítésével, amely új közös politikák - szociális, regionális és környezetvédelem - bevezetését foglalta magában. A gazdasági összefogás és a monetáris unió szükségessége az 1970-es évek elején vált nyilvánvalóvá, amikor az Amerikai Egyesült Államok felfüggesztette a dollár aranyra való átválthatóságát. Ez a világméretű monetáris instabilitás kezdetét jelezte, melyet 1973-ban és 1979-ben két olajválság is súlyosbított. Az 1979-ben létrehozott Európai Monetáris Rendszer stabilizálta az árfolyamokat és bátorította a tagállamokat egy szigorú gazdaságpolitika kidolgozására, így téve lehetővé a tagállamok együttműködésének fenntartását és egy nyitott gazdasági térség által megkövetelt fegyelem betartását.
A Közösség déli irányú bővítése Görögország 1981-es, Spanyolország és Portugália 1986-os felvételével valósult meg. A bővítés még inkább szükségessé tette, hogy a Tizenkettek között tapasztalható gazdasági fejlettségbeli különbségek csökkentésére strukturális programokat hozzanak létre. A Közösség ettől kezdve tölt be nemzetközileg is fontos szerepet; új egyezményeket ír alá a déli Mediterrán országokkal, valamint az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni országokkal, melyeket a négy (1975-ben, 1979-ben, 1984ben és 1989-ben aláírt) egymást követő Lomé-i Egyezmény köt a Közösséghez.
A világkereskedelem fejlődésének új szakaszába lépett, amikor 1994. április 15-én a GATT minden tagja megállapodást írt alá Marrakesh-ben. Az Európai Unió egy tömbként tárgyalva igyekezett a tárgyalások menetét megszabni és saját érdekeit érvényesíteni.
Az Unió, mint a legnagyobb kereskedelmi hatalom, ma már olyan eszközök kialakításán dolgozik, amelyek markáns megjelenést biztosítanak számára a nemzetközi porondon. Ilyen célkitűzés a közös kül- és biztonsági politika megvalósítása is.
Az 1980-as évek elején eluralkodott az "euro-pesszimizmus", amely a világméretű gazdasági válság és az uniós tagállamok között, a pénzügyi terhek megosztása körüli belső viaskodás következtében alakult ki. 1985-től kezdődően azonban a Közösség "újjáélesztésének" lehetősége egyre reménykeltőbbnek tűnt. A Jacques Delors vezette Bizottság által 1985-ben elkészített Fehér Könyv alapján a Közösség az egységes piac kialakításának befejezését 1993. január 1-jére tűzte ki.
Ennek a nagyra törő célnak a megvalósítását segítette elő a kapcsolódó jogszabályi rendelkezések létrehozásával az 1986 februárjában aláírt és 1987. július 1-jén hatályba lépett Egységes Európai Okmány.
A berlini fal leomlása, a német egyesítés 1990. október 3-án, a közép- és kelet-európai országok szovjet ellenőrzés alóli felszabadulása és demokratizálódása, valamint Szovjetunió felbomlása 1991 decemberében, lényegesen átalakították Európa politikai szerkezetét. A tagállamok kapcsolataik elmélyítéséről döntöttek és egy új szerződést tárgyaltak meg, melynek fő vonalairól az Európai Tanács 1991. december 9-én és 10-én megtartott maastrichti ülésén állapodtak meg.
Az Európai Unióról szóló Szerződés (Maastrichti Szerződés), amely 1993. november 1-jén lépett életbe, egy nagyra törő programot szabott a tagállamok számára: monetáris unió 1999-re, új közös politikák, európai állampolgárság, közös kül- és biztonságpolitika, valamint a belső biztonság megteremtése. A Maastrichti Szerződés felülvizsgálati záradéka értelmében a tagállamok 1997. október 2-án aláírták az Amszterdami Szerződést, amely átalakította és megerősítette az Unió politikáit és jogköreit, elsősorban a bírósági együttműködés, a személyek szabad mozgása, a külpolitika és a közegészségügy terén. Az Európai Parlament, az Unió közvetlen demokratikus szószólója, új hatáskört kapott így erősítve meg törvényhozói szerepét.
1995. január 1-jén három újabb ország csatlakozott az Európai Unióhoz. Ausztria, Finnország és Svédország egyéni vonásaikkal gazdagították az Uniót, és új lehetőségeket teremtettek Közép- és Észak-Európa szívében. A Tizenötök Uniója most két jelentős kihívással néz szembe:
|
sikeres bővítés 10 közép- és keleteurópai ország, valamint Ciprus felvételével, amelyekkel az 1997. december 13-án, Luxemburgban tartott Európai Tanács ülésen hozott döntés értelmében 1998 tavaszán kezdték meg a csatlakozási tárgyalásokat; |
|
az 1998. május 2-án létrehozott euróra támaszkodva, a monetáris unió dinamikáját kihasználva elő kell segíteni a tagállamok gazdasági kapcsolatainak szorosabbra fűzését és a munkahelyteremtést ösztönző fenntartható növekedés biztosítását. |
Jelentős erőfeszítések nélkül a kihívásokkal lehetetlen megbirkózni. Hogyan is működhetne egy több, mint 25 tagból álló Unió megerősített döntéshozó mechanizmus nélkül, és anélkül, hogy eredményesen és igazságosan finanszíroznák a szolidaritás és a közös fellépések politikáit? Általánosabban megfogalmazva, miközben a bővítés fokozni fogja az Unión belüli érdekek és elképzelések heterogén jellegét, hogyan lehet az európaiak által kitűzött főbb célkitűzések és az elérésükhöz szükséges eszközök esetében a tagállamok konszenzusát fenntartani? A Jacques Santer vezette Európai Bizottság 1997 júliusában terjesztette elő az Agenda 2000 c. dokumentum csomagot, amely alapján a kormányok a strukturális politikák és a közös agrárpolitika átfogó felülvizsgálatába kezdtek.
Ettől kezdve az Uniónak nincs más választása, tovább kell haladnia az úton egy olyan hatékony és demokratikus szervezet kialakítása felé, mely képes a döntéshozatalra és a cselekvésre, de megőrzi az őt alkotó államok identitását. Az Unió felhígul vagy megbénul, ha nem képes megerősíteni és ésszerűsíteni döntéshozatalát. Egy születőben lévő "nagyobb Európa" csak akkor alakul szervezett hatalommá, ha úgy épül fel, hogy egységesen tud megszólalni és cselekedni.
A majdnem félévszázados európai integráció lényeges nyomot hagyott a kontinens történelmében, lakosai mentalitásában és megváltoztatta a hatalmi egyensúlyt.
Ma már minden kormány, politikai hovatartozástól függetlenül felismeri, hogy az abszolút nemzeti szuverenitás időszaka véget ért. Az ESZAK Szerződést idézve, Európa régi nemzetei csak akkor részesülhetnek továbbra is a gazdasági és társadalmi fejlődésből és őrizhetik meg befolyásukat a világban, ha összefognak és ezentúl egy "közösen megosztott sors" érdekében munkálkodnak.
A közösségi módszer, amely a nemzeti és közösségi érdekek egyensúlyba hozását, a nemzeti hagyományok sokaságának tiszteletét és egy sajátos, európai uniós identitás kialakítását jelenti, ma is ugyanúgy érvényes, mint valaha. Ezt a módszert az államok közötti kapcsolatokat oly nagyon jellemző mélyen gyökerező ellenségeskedés, a felsőbbrendűségi érzés és a háborúskodásra való hajlam legyőzésére teremtették, és így elérték, hogy Európa demokratikus nemzetei egységesen a szabadság mellett kötelezték el magukat a hidegháború idején. A kelet-nyugati szembenállás felszámolása, a kontinens politikai és gazdasági újraegyesítése az európai szellem győzelmét jelenti, melyre az európaiaknak a jövőben nagyobb szükségük lesz, mint valaha.
Az európai integráció kronológiája 1946-1989
[1990- ]
|
1946. szeptember 19. |
Zürichi beszédében Winston Churchill felveti az Európai Egyesült Államok létrehozását |
|
1948. május 8-10. |
Az európai egység koordinációs bizottsága megszervezi a Hágai Kongresszust. Határozataiban a Kongresszus egy egyesült demokratikus Európa és az Európa Tanács létrehozására hív fel. |
|
1949. május 5. |
Londonban létrejön az Európa Tanács, strasbourgi székhellyel. |
|
1950. május 9. |
Robert Schuman francia külügyminiszter az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) megalapítására tesz javaslatot. |
|
1950. október 24. |
René Pleven francia miniszterelnök egy integrált európai hadsereg létrehozására irányuló tervet terjeszt elő. |
|
1951. április 18. |
Belgium, a Németország Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olasország, Luxemburg és Hollandia ("a Hatok") aláírják az Európai Szén- és Acélközösséget megalapító szerződést (Párizsi Szerződés). |
|
1952. május 27. |
A Hatok aláírják az Európai Védelmi Közösséget (EDC) létrehozó szerződést. A francia nemzetgyűlés azonban 1954-ben megtagadja ratifikálását. |
|
1952. augusztus 10. |
Jean Monnet elnökletével megkezdi munkáját az ESZAK végrehajtó intézménye, a Főhatóság. |
|
1952. szeptember 10. |
A Hatok külügyminiszterei felkérik az ESZAK Közgyűlését az Európai Politikai Közösséget (EPC) létrehozó Szerződés tervezetének elkészítésére, amelyet 1953. március 10-én terjesztenek be. |
|
1953. február 10. |
Létrejön a szén, vasérc és ócskavas közös piaca. |
|
1953. május 1. |
Létrejön az acél közös piaca. |
|
1954. augusztus 30. |
A francia nemzetgyűlés elutasítja az EDC-t és így az EPC-t létrehozó szerződést. |
|
1955. június 1. és 2. |
A Hatok Messinában ülésező külügyminiszterei megállapodnak az integráció továbbfejlesztéséről. Létrejön a kormányközi bizottság Paul-Henri Spaak elnökletével. |
|
1957. március 25. |
A Hatok Rómában aláírják az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Euratomot létrehozó Szerződéseket (Római Szerződések). |
|
1958. január 1. |
Hatályba lép a Római Szerződés. Az EGK Bizottság első elnöke Walter Hallstein, az Euratom Bizottság első elnöke Louis Armand. |
|
1959. január 1. |
EGK-n belül a vámok 10%-os csökkentése. |
|
1959. július 21. |
Az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC) hét tagállama, Ausztria, Dánia, Norvégia, Portugália, Svédország, Svájc és az Egyesült Királyság megállapodnak az EFTA (Európai Szabadkereskedelmi Társulás) létrehozásáról. A szerződés 1960. május 3-án lép hatályba. |
|
1961. január 1. |
Az EGK államok nemzeti vámjainak első részleges összehangolása. Cél az egységes külső vámtarifa. |
|
1961. február 10. |
Az állam, illetve kormányfők megállapodnak a szorosabb politikai együttműködésről. Christian Fouchet vezetésével bizottság jön létre ennek kidolgozására. |
|
1961. július 9. |
EGK-Görögország társulási szerződés aláírása. |
|
1961. július 31. |
Írország felvételét kéri az EGK-ba. |
|
1961. augusztus 9. |
Az Egyesült Királyság felvételét kéri az EGK-ba. |
|
1961. augusztus 10. |
Dánia felvételét kéri az EGK-ba. |
|
1962. november 8. |
Megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások az Egyesült Királysággal. |
|
1962. január 14. |
A Tanács elfogadja a mezőgazdasági közös piac első négy rendeletét, az első pénzügyi rendeletet és a versenyt szabályozó rendeletet. |
|
1962. április 17. |
A politikai unióról szóló tárgyalások megszakadnak, mivel nincs egyetértés a Fouchet-bizottság javaslatairól. |
|
1962. április 30. |
Norvégia felvételét kéri az EGK-ba. |
|
1963. január 14. |
De Gaulle francia elnök megvétózza a brit tagságot. |
|
1963. január 22. |
Franciaország és a Németország Szövetségi Köztársaság Párizsban aláírja a barátsági és együttműködési szerződést (Elysée Szerződés). |
|
1963. január 29. |
Az Egyesült Királysággal megszakadnak a csatlakozási tárgyalások. |
|
1963. július 20. |
Yaoundéban aláírják az EGK és 17 afrikai állam, valamint Madagaszkár között a társulási egyezményt (Yaoundéi Egyezmény). |
|
1963. szeptember 12. |
Aláírják az EGK-Törökország társulási szerződést. |
|
1965. április 8. |
Aláírják a három Európai Közösség (ESZAK, EGK, Euratam) végrehajtó szerveit egyesítő szerződést. |
|
1967. május 10. |
Az Egyesült Királyság másodszor is benyújtja EGK csatlakozási kérelmét. Írország szintén. |
|
1967. május 11. |
Dánia másodszor is benyújtja csatlakozási kérelmét. |
|
1967. július 1. |
Az 1965. április 8-án aláírt Egyesülési Szerződés hatályba lép. Jean Rey az első elnöke mindhárom Közösség (ESZAK, EGK, Euratom) első Bizottságának. |
|
1967. július 24. |
Norvégia másodszor is benyújtja csatlakozási kérelmét. |
|
1967. július 28. |
Svédország benyújtja csatlakozási kérelmét. |
|
1968. július 1. |
Létrejön a vámunió és a közös külső vámtarifa. |
|
1968. július 29. |
A Közösségen belül garantálják a dolgozók szabad mozgását a közös munkaerőpiac kialakítása érdekében. |
|
1968. december 18. |
A Bizottság beterjeszti a Tanácsnak a Közösség mezőgazdaságának reformjáról szóló "Mansholt-tervet". |
|
1969. március 4. |
Az EK társulási szerződést ír alá Tunéziával és Marokkóval. |
|
1969. július 29. |
Aláírják a második Yaoundéi Egyezményt. 1971. január 1-én lép hatályba. |
|
1969. december 1. és 2. |
Állam- illetve kormányfők találkoznak Hágában, hogy megvitassák az egységes piac kiteljesítését, az integráció fokozását és az EK bővítését. Megállapodnak, hogy a gazdasági és monetáris uniót (EMU) 1980-ra ütemezik, felgyorsítják az integrációt és a politikai együttműködést. Arról is döntenek, hogy tárgyalásokat kezdenek Dániával, Írországgal, Norvégiával és az Egyesült Királysággal. |
|
1969. december 19-22. |
A Tanács megállapodik a mezőgazdaság pénzügyi konstrukciójáról, az EK számára saját források biztosításáról és az Európa Parlament költségvetési hatáskörének megerősítéséről. |
|
1970. január 1. |
A külkereskedelem-politika felelőssége a tagállamokról átszáll az EK-ra. |
|
1970. április 21. |
A Tanács úgy dönt, hogy 1975-től az EK saját forrásokat kap. |
|
1970. június 30. |
Luxemburgban megkezdődik a Dániával, Írországgal, Norvégiával és az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások második fordulója. |
|
1970.július 2. |
Franco M. Malfatti az Európai Bizottság elnöke. |
|
1970. október 8. |
A luxemburgi miniszterelnökről elnevezett, a gazdasági és monetáris unió szakaszos eléréséről szóló Werner-tervet benyújtják a Tanácsnak és a Bizottságnak. |
|
1970. október 27. |
A Luxemburgban találkozó külügyminiszterek benyújtják az európai politikai együttműködésről (EPC) szóló Davignon-jelentést az állam- és kormányfőknek. |
|
1970. december 5. |
EK-Málta társulási szerződés aláírása. |
|
1971. július 1. |
A Közösség 91 fejlődő országgal folytatott kereskedelmében "általános preferenciarendszerről" állapodik meg. |
|
1972. január 22. |
Aláírják a Dánia, Írország, Norvégia és az Egyesült Királyság csatlakozási szerződéseit az EGK-hoz. |
|
1972. március 21. |
Bevezetik a "valutakígyót": a tagállamok kormányai és a Tanács megállapodnak, hagy a tagállamok valutáinak árfolyama 2,25%-nál nagyobb mértékben nem lebeghet. |
|
1972. március 22. |
Sicco Mansholt az Európai Bizottság elnöke. |
|
1972. május 10. |
Írország népszavazással úgy dönt: csatlakozik az EK-hoz. |
|
1972. július 13. |
Az Alsóház jóváhagyja Nagy-Britannia csatlakozását. |
|
1972. július 22. |
Szabadkereskedelmi megállapodásokat írnak alá az EFTA azon államaival, akik nem kérték felvételüket az EK-ba (Ausztria, Izland, Portugália, Svédország és Svájc). |
|
1972. szeptember 25. |
Norvégia népszavazással elutasítja az EK tagságot. |
|
1972. október 2. |
Dánia népszavazással úgy dönt, csatlakozik az EK-hoz. |
|
1972. október 19. és 20. |
A kibővített Közösség állam-, illetve kormányfői megállapodnak az EK Európai Unióvá alakításáról és elfogadják az EMU új ütemtervét. |
|
1972. december 19. |
EK-Ciprus társulási szerződés aláírása. |
|
1973. január 1. |
Az EK formálisan is kilenctagúra bővül. Kizárólagos felelősséget kap a közös kereskedelempolitika alakítására. |
|
1973. március 11. és 12. |
Írország, Olaszország és az Egyesült Királyság kilép a valutakígyóból. A pénzügyminiszterek fix árfolyam mellett a dollárral szembeni közös lebegtetés mellett döntenek. |
|
1973. május 14. |
Norvégia szabadkereskedelmi megállapodást köt az EK-val. |
|
1973. július 23. |
A külügyminiszterek benyújtják a második jelentést az EPC-ről (koppenhágai jelentés). |
|
1973. július 26-27. |
Miniszteri konferenciát tartanak Brüsszelben az EK és 46 afrikai, karibi és csendes-óceáni ország (ACP országok) részvételével a kapcsolatok alakításáról. |
|
1973. október 5. |
Finnország szabadkereskedelmi megállapodást köt az EK-val. |
|
1974. január 21. |
A foglalkoztatási és szociális ügyek miniszterei elfogadják a Közösség szociális cselekvési programját, amellyel az EK három területen vállal aktív szerepet: foglalkoztatási kérdések; élet- és munkakörülmények harmonizációja; és az ipar mindkét oldalának részvétele az EK szociál- és gazdaságpolitikai döntéseiben. |
|
1974. december 9. és 10. |
Párizsban az állam-, illetve kormányfők megállapodnak, hogy Európai Tanács formájában rendszeresen fognak találkozni. |
|
1975. február 28. |
Az EK és 46 ACP állam aláírja a pénzügyi és technikai segítséget és kereskedelmi engedményeket nyújtó első Loméi Megállapodást. |
|
1975. március 10-11. |
Dublinban az állam- illetve kormányfők először találkoznak Európai Tanácsként. |
|
1975. március 18. |
A Miniszterek Tanácsa megállapodik az Európai Területfejlesztési Alap létrehozásáról. |
|
1975. május 11. |
Az EK és Izrael együttműködési megállapodást köt. |
|
1975. június 5. |
Az Egyesült Királyság népszavazással az EK-ban maradás mellett dönt. |
|
1975. június 12. |
Görögország kéri felvételét az EK-ba. |
|
1975. szeptember 16. |
Az EK és Kína között hivatalos kapcsolatfelvételre kerül sor. |
|
1975. december 1. és 2. |
A római Európai Tanács megállapodik az európai útlevél bevezetéséről és az észak-dél párbeszédben való részvételről. |
|
1976. február 16. |
A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) tagjai és az EK közötti megállapodásra tesz javaslatot. |
|
1976. július 27. |
Megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások Görögországgal. |
|
1976. december 20. |
Roy Jenkins az Európai Bizottság elnöke. |
|
1977. március 28. |
Portugália kéri felvételét az EK-ba. |
|
1977. július 1. |
Kilenc EK-tag között teljesen megszűnnek a vámok. |
|
1977. július 28. |
Spanyolország kéri felvételét az EK-ba. |
|
1978. július 6. és 7. |
A brémai Európai Tanács jóváhagyja az Európai Monetáris Rendszer (EMS) és az európai valutaegység (ecu) létrehozására irányuló tervet. |
|
1978. szeptember 5. |
Az EK tagállamok tárgyalást kezdenek a közös halászati politikáról. |
|
1978. október 17. |
Megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások Portugáliával. |
|
1979. február 5. |
Megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások Spanyolországgal. |
|
1979. március 13. |
Az EMS 1979. január 1-jéig visszamenőleges hatállyal életbe lép. |
|
1979. május 28. |
Görögország csatlakozásához kapcsolódó jogszabályokat írnak alá Athénben. |
|
1979. június 7. és 10. |
Az Európai Parlament első közvetlen, általános választása 9 tagországban. |
|
1979. július 17. és 20. |
A közvetlenül választott Parlament első ülése Strasbourgban. Első elnökévé Simone Veilt választják. |
|
1979. október 31. |
Az EK és 58 ACP állam Loméban aláírja a második Loméi Megállapodást. |
|
1980. március 7. és 8. |
A Közösség együttműködési megállapodást köt az ASEAN államokkal. |
|
1980. április 2. |
A Közösség együttműködési megállapodást köt Jugoszláviával. |
|
1980. június 12. és 13. |
A velencei Európai Tanács nyilatkozatot ad ki a közel-keleti konfliktusról. |
|
1980. július 28. |
Az EK együttműködési megállapodást köt Romániával. |
|
1980. október 6. |
A Bizottság válság sújtotta ágazatnak nyilvánítja az acélipart és a Tanács jóváhagyósát kéri a termelési kvóták bevezetéséhez. |
|
1981. január 1. |
Görögország a 10. tagállammá válik. |
|
1981. január 6. és 20. |
A német és az olasz külügyminiszter az EPC megerősítését javasolja (Colombo-Genscher kezdeményezés). |
|
1981. január 6. |
Gaston Thorn az Európai Bizottság elnöke. |
|
1981. október 13. |
A londoni Európai Tanács-ülésen a külügyminiszterek jóváhagyják az EPC eljárásainak javításáról szóló londoni jelentést. |
|
1982. január 4. |
A külügyminiszterek a lengyelországi helyzetről szóló különleges értekezleten elítélik a hadiállapot bevezetését. |
|
1982. február 19. |
Pieter Dankertet választják a Parlament második elnökévé az európai választások bevezetése óta. |
|
1982. február 23. |
Grönland népszavazással az EK-ból való kilépés mellett dönt. |
|
1982. június 30. |
A Parlament, a Tanács és a Bizottság közös nyilatkozata a költségvetési eljárásokat javító intézkedésekről. |
|
1983. január 25. |
Hatévi tárgyalás után a tagállamok megállapodnak a közös halászati politikáról. |
|
1983. június 17-19. |
Az Európai Tanácsülés Stuttgartban aláírja az Európai Unióról szóló Ünnepélyes Nyilatkozatot. |
|
1984. február 14. |
A Parlament jóváhagyja az Alitero Spinelli vezette Intézményi Ügyek Bizottsága által kidolgozott Európai Uniós Szerződés tervezetét. |
|
1984. június 14-17. |
Az Európa Parlament második közvetlen választása. |
|
1984. június 25. és 26. |
A fontainebleau-i Európai Tanácsülés fontos területeken lép előre: megállapodik az intézményi ügyekre vonatkozóan a Dooge bizottság, a "polgárok Európájáról" pedig az Adonnino bizottság felállításáról. |
|
1984. július 21. |
Pierre Pflimlint választják a Parlament harmadik elnökévé, az európai választósok bevezetése óta. |
|
1984. szeptember 26. |
Kína és az EK szignálja a kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodást. |
|
1984. december 8. |
Az EK és 65 ACP állam aláírja a harmadik Loméi Megállapodást. |
|
1985. január 7. |
Jacques Delors az EK Bizottság elnöke. |
|
1985. március 29. és 30. |
A brüsszeli Európai Tanács-ülés megállapodik az integrált mediterrán programról, ami eltávolítja a fennmaradó akadályokat a spanyol és a portugál csatlakozás elől. |
|
1985. június 12. |
Aláírják Spanyolország és Portugália csatlakozási okmányait. |
|
1985. június 14. |
A Bizottság beterjeszti az egységes piac kiteljesítéséről szóló Fehér Könyvet. |
|
1985. június 28. és 29. |
A milánói Európai Tanács-ülés többségi döntést hoz a Római Szerződést módosító kormányközi konferencia összehívásáról, az EGK Szerződés 236. cikke szerint. |
|
1985. december 2. és 3. |
A luxemburgi Európai Tanács-ülés megállapodik az intézményi reformról, a Közösség felelősségeinek kiterjesztéséről és a külpolitikai együttműködés jogi kereteiről. A szerződésmódosításokat az Egységes Európai Okmányban összegzik. |
|
1986. január 1. |
Spanyolország és Portugália belép a Közösségbe, 12-re emelve tagjainak számát. |
|
1986. február 17. és 28. |
A 12 tagállam kormányai aláírják az Egységes Európai Okmányt. |
|
1987. január 1. |
Létrejön Brüsszelben az EPC titkárság. |
|
1987. január 20. |
Az európai választások bevezetése óta Sir Henry Plumbot választják a Parlament negyedik elnökévé. |
|
1987. április 14. |
Törökország kéri felvételét az EK-ba. |
|
1987. július 1. |
Az Egységes Európai Okmány hatálybalépése. |
|
1988. február 11. és 12. |
A brüsszeli Európai Tanács-ülés megállapodik a pénzügyi rendszert és a közös mezőgazdasági politikát megreformáló, valamint az EK Strukturális Alapját megkétszerező "Delors I" csomagról. |
|
1988. március 29. |
A Bizottság beterjeszti a Cecchini-jelentést ("Mibe kerül, ha nincs Európa?"),amely számszerűsíti az egységes piac előnyeit. |
|
1988. szeptember 26. |
Magyarország és az EK aláírja a kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodást. |
|
1989. június 15-18. |
Az Európa Parlament harmadik közvetlen választása. |
|
1989. június 26. és 27. |
A madridi Európai Tanács-ülés megállapodik a Delors bizottsági elnök felügyelete alatt a központi bankok vezetői által kidolgozott, az EMU három szakaszos létrehozásáról szóló "Delors-terv"-nek megfelelően a kormányközi konferencia összehívásáról. |
|
1989. június 29. |
Spanyolország belép az EMS-be. |
|
1989. július 17. |
Ausztria kéri felvételét az EK-ba. |
|
1989. július 26. |
Az európai választások bevezetése óta ötödik parlamenti elnökké Enrico Barón Crespót választják. |
|
1989. szeptember 19. |
Lengyelország és az EK aláírja a kereskedelmi is gazdasági együttműködési megállapodást. |
|
1989. december 15. |
Az EK és 68 ACP állam aláírja a negyedik Loméi Megállapodást. |
|
1989. december 19. |
Az EK és EFTA országai között tárgyalások kezdődnek az együttműködés megerősítéséről és az Európai Gazdasági Térség (EEA) megalakításáról. |
|
|
Az Európai Unió jelképei
Az Európai Unió is rendelkezik az önálló államiság jelképeivel. Van zászlója, himnusza és van hivatalos
Európai zászló - A 12 aranycsillagos kék színű lobogó hazánkban is jól ismert. A kék alapszín a nemzetközi együttműködést jelképezi (az ENSZ zászlója is kék,az ENSZ békefenntartó katonái a "kéksisakosok"). A köralakban elhelyezett csillagok az európai egyesülési cél teljességére utalnak.
Európai himnusz - Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának kórustételét, az Örömódát választották az Európai Unió hivatalos himnuszának.
Euró, az egységes valuta - 1999. január 1-jén az euró lett az egységes európai valuta. Az euró bankjegyek és érmék 2002. január 1-jétől kerülnek forgalomba. Az euró logót a görög epszilon (ez a kultúra az európai civilizáció közös bölcsője) és az Európa szó első betűje nyomán alkották meg. A két párhuzamos vonal az euró stabilitását jelképezi.
Európai ünnepnap - Az Európai Unió hivatalos ünnepe május 9-e, az ú.n. "Schuman Nap". Ezen a napon hirdette ki a francia külügyminiszter a mai Európai Unió előfutárának tekinthető Európai Szén- és Acélközösség megalakításának, és a német-francia együttműködés megkezdésének tervét.
Mi a Phare?
A Phare Program olyan pénzügyi eszköz, amelyet az átalakulóban lévő közép-európai országok számára dolgoztak ki. A program 1989-ben jött létre, Lengyelországban és Magyarországon indult, azonban gyorsan bővült mind a résztvevő országokat, mind a költségvetést illetően. 1996. végén a program keretében lekötött vissza nem térítendő segély teljes összeg 6,6369 milliárd ECU-t tett ki.
A Phare figyelemre méltó rugalmasságot mutatott a partner országok szükségleteire való reagálásban. Jóllehet a közép-európai országok közös öröksége a fél évszázados politikai és gazdasági központosítás, az átalakulás kiinduló pontja országonként eltéréseket mutatott, amit különböző jellegű és ütemezésű reformigények jellemeztek. A szükségletekhez igazodó és a politikai döntést igénylő Phare alkalmazkodott az egyes országokra jellemző reformok változó üteméhez és súlypontjaihoz, igazodott azok változó gazdasági és szociális igényeihez az átalakulás folyamatában.
Kezdetben az intézményi reform kritikai segítését és támogatását hangsúlyozta, később, az átalakulás előrehaladtával azonban a piacgazdaság megteremtésének jogi és szabályozói intézkedéseit helyezte előtérbe, illetve a fejlődés és a befektetések előmozdítását szorgalmazta. Egyetlen más, akár multilaterális, akár kétoldalú, hivatal sem reagált olyan hatékonyan, mint a Phare a rendkívül széles skálán mozgó, segély formájában biztosított technikai segítségnek köszönhetően.
Az 1994. decemberi esseni Európai Tanács ülés fordulópontot jelentett a Phare számára, hiszen megerősítette a közép-európai államok tagságának perspektíváját és elfogadta a csatlakozás előkészítésének stratégiáját, és ehhez a Phare-t határozta meg legfontosabb pénzügyi eszközként. Ebben az értelemben Essen megnövelte a Phare befektetési spektrumát azáltal, hogy a 1993. júniusában a Koppenhágai Tanács által létrehozott fontosabb infrastruktúra projektek társfinanszírozásának maximális mértékét 15 %-ról 25 %-ra emelte. Ezen túlmenően Essen több éves keretet biztosított a Phare számára, amely a több évet átfogó, a közép-európai országokkal megállapodott indikatív programokhoz vezetett, amelyek meghatározzák a Phare támogatás prioritásait az 1999-ig szóló indikatív költségvetési csomagtervekkel.
1997. márciusában a Bizottság új irányvonalakat dolgozott ki a Phare Program számára, amely tovább építette az esseni csatlakozás előtti stratégiát azáltal, hogy a Phare-t elsődlegesen a csatlakozást támogató segélyre összpontosítja, nevezetesen az intézmények létrehozására és a "vívmányokba" történő befektetésre.
Magyarország és az Európai Unió kapcsolatainak kronológiája (1988-2000.)
|
1988. augusztus 8. |
Diplomáciai kapcsolatok felvétele az Európai Közösségek és Magyarország között. |
|
1988. szeptember 26. |
Brüsszelben aláírják az EGK és Magyarország közötti, a kereskedelemről, valamint a gazdasági és kereskedelmi együttműködésről szóló megállapodást. |
|
1990. június 8. |
Brüsszelben aláírják az Európai Közösségek Bizottsága budapesti képviseletének megnyitásáról, a diplomáciai kiváltságok és mentességek kölcsönös megadásáról szóló megállapodást. |
|
1991. december l6. |
Brüsszelben aláírják az EK és tagállamai és Magyarország, illetve Lengyelország és Csehszlovákia közötti Európa-Megállapodást társulás létesítéséről. |
|
1992. március 1. |
Hatályba lép az Ideiglenes Megállapodás, mely az Európa-Megállapodás kereskedelmet érintő részeit helyezi hatályba 1992. december 31-ig. |
|
1992. június 22-23. |
Brüsszelben megtartja elso ülését az Ideiglenes Megállapodás hatálya alatt a kereskedelmi kérdésekkel foglalkozó EK-Magyar Vegyes Bizottság. |
|
1991. szeptember 16. |
Az Európai Parlament ratifikálja az EK-magyar és az EK-lengyel Európa-Megállapodást (társulási szerződést), s azok parlamenti ratifikálását ajánlja az EK tagországainak. |
|
1992. szeptember 24. |
Megalakul a Magyar Országgyűlés Európai Közösségi Ügyek Bizottsága. |
|
1992. október 28. |
Londonban sor kerül az EK Elnöksége, az EK Bizottsága és a Visegrádi Országok első csúcstalálkozójára, melyen magyar részről Antall József miniszterelnök vesz részt. |
|
1993. június 21-22. |
Az Európai Tanács koppenhágai ülésén úgy határoz, hogy azok a közép- és kelet-európai társult országok, melyek ezt kívánják, az Európai Unió tagjai lehetnek. A társult országoknak az Európa Megállapodások bilaterális struktúráival párhuzamosan megero
| | | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
