V. S z e m i n á r i u m - Munkavállalás az Európai Unióban

Személyek szabad mozgása

1987-ben az Egységes Európai Okmánnyal a tagállamok megalkották a belső piac alapjait, amelyen belül - többek között- a személyek szabad mozgása alapelv megvalósulását tűzték ki célul. 1993 januárjára a belső piac létre is jött. Ettől az időponttól kezdve az EU tagállamainak állampolgárai, majd 1994-től, illetve Liechtenstein polgárai számára 1995-től az Európai Gazdasági Térség (a továbbiakban EGT; jelenleg Norvégia, Izland és Liechtenstein) országainak állampolgárai is jogosultak arra, hogy az EU területén szabadon utazzanak, mindennemű határátlépési formalitás betartásának kötelezettsége nélkül.Ahogyan az EU-polgár fogalmával és jogaival foglalkozó, az Amszterdami Szerződéssel módosított Római Szerződés kimondja: "Ezennel megalapítjuk az uniós polgárságot.

Az Unió polgárának minősülnek a tagállamok állampolgárai... Minden uniós polgárnak joga van szabadon mozogni és letelepedni a tagállamok területén, a Szerződés rendelkezéseinek és azok végrehajtási szabályainak a figyelembevételével." A "személyek szabad áramlása" azonban ennél sokkal többet jelent, és időben sokkal korábbra tehető konkrét eredményei is vannak. Először ezért értelmezni kell a "személvek szabad mozgása" fogalmat, mégpedig két fő tartalma szerint. Meg kell határoznunk, hogy kik a "személy" fogalomba tartozók, továbbá mit jelent a gyakorlatban, hogy nekik joguk van "szabadon mozogni".

A munkavállalók szabad mozgásának szükségessége

Két fő okot említhetünk: az egyik az összgazdasági szempont, a másik pedig a lehető legteljesebb egyéni jólét elérése1. Az EU nem más, mint egy újabb integrációs kísérlet Európában a fejlettségi szintjükben és kultúrájukban különböző európai államok közös értékrend alapján történő összefogására, mégpedig közös szervek és szabályok irányítása alatt. Kezdetben egy politikai integráció létrehozása volt a cél, az. alapító atyák . a politika által vezérelt integrációban gondolkodtak.

Konszenzus azonban csak akkor vált elérhetővé, amikor a tagállamok beletörődtek abba, hogy a gazdasági integráción keresztül fogják megvalósítani az európai egységet. (Minden egyéb szakpolitikai aspektus - szociális háló biztosítása, közös külpolitikai fellépés, bel- és igazságügyi együttműködés stb. . csak ezután jöhetett.) A munkavállalók szabad mozgására vonatkozó szabályok eredeti jelentését is eme gazdasági integrációs kísérlet részeként kell értelmezni, amelynek szemszögéből a személyek munkaerőt, mozgó gazdasági faktort testesítenek meg, tehát a globális európai munkaerőpiacon uralkodó keresleti és kínálati viszonyok által vándorlásra motiválhatóak.

A különböző gazdaságilag aktív csoportoknak - munkavállalók és vállalkozók - az Európai Közösség által biztosított jogosultságok tehát gazdasági célkitűzésekhez kapcsolódnak. Ez pedig nem volt más, mint az a vízió, hogy Európa államainak gazdasági erejét egy egységes piac létrehozásával kell növelni, ahol szabadon áramolhatnak a nemzetgazdaságok működtetéséhez elengedhetetlen faktorok: az áruk, a szolgáltatások, a tőke és természetesen a munkaerő.

Azért van tehát szükség egyrészt a munkaerő szabad áramlására, hogy egy egységes nemzetközi munkaerőpiacon a munkaerő-kínálat és -kereslet a lehetőségekhez képest legoptimálisabban találkozzon.

2. Van azonban a munkaerő szabad áramlása biztosításának egy másik oldala is, ez pedig az egyéni jóléthez kapcsolódik. Európa jóléti államaiban egyre inkább előtérbe kerül az a felfogás, hogy a munka nem csupán az anyagi források biztosítását szolgálja, hanem az önkifejezés és önmegvalósítás formáját is jelenti. A szabad munkaerő-áramlás következtében gyakorolható szabad munkahely-változtatás egyik ösztönző ereje ezért a munkában is a megújulás, az új feladatok keresése. Az érem másik oldala is fontos azonban, mégpedig a gazdasági körülmények által kikényszerített ún. gazdasági migráció. Általánosan elmondható, hogy egyre szélesebb körű ismeretekre van szükség a munkakörök többségének ellátásához.

Sokan azonban nem tudnak megfelelni a fokozatosan növekvő elvárásoknak, nem elég rugalmasak a folyamatos alkalmazkodáshoz, a továbbképzésekhez. Számukra a .szabad mozgás . lényege épp az a lehetőség, hogy meglévő képzettségükkel egymás után különböző állásokat keressenek az EU különböző tagállamaiban. A munkaerő szabad áramlása megteremtésének másik fontos indoka tehát az állampolgárokhoz kötődik, az egyéni jólét egyik fontos biztosítéka, a munkaerő szabad áramlásának emberi oldala.

A munkaerő szabad áramlása tehát nem csak össz-nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő, hanem az egyének jóléti érdekeit is szolgálja azáltal, hogy lehetőséget biztosít számukra a képzettségüknek és igényeiknek megfelelő legjobb munkahely megtalálására egy, az állampolgárságuk szerinti országétól eltérő, sokkal nagyobb munkaerőpiacon.

A tapasztalatok azt mutatták, hogy a munkaerő szabad áramlása egyetlen európai munkaerőpiacon sem eredményezett zavart, a ki- és beáramló munkavállalók száma és képzettsége kiegyenlítődött. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az életkörülmények és a bérek minden újabb állam csatlakozása után sokat közeledtek egymáshoz a Közösség tagállamaiban. Ez nem jelenti azt, hogy ugyanolyan lett az életszínvonal, de a kevésbé jó helyzetben lévő tagállamokban is annyit javult a helyzet, hogy csökkent a kivándorlásra ösztönző legfőbb indok, a külföldi pénzszerzés szerepe.

Gyakran misztifikálják a munkavállalás szabadságával meginduló tömeges ki- és bevándorlásokat. Ezek a félelmek nem reálisak, hiszen pl.1984-ben a migráns munkavállalók száma - beleértve a határövezeteket is - ugyanakkora volt, mint 1958-ban. Ez azt jelentette, hogy a 80-as évek elején 2 millió, családtagokkal együtt 5 millió ember vándorolt csak az EU-ban. A munkaerő szabad áramlása egyébként most sem kimagasló az EU-ban, a belső mozgás az EU 380 milliós összlakosságának 0,5-1%-a csupán (ez egy 200 millió fős munkaerőpiacon 3-4 millió EU-tagállami állampolgárt jelent).

Nyilvántartottan összesen több mint 7 millió külföldi dolgozik a különböző EU-tagállamokban, de ezeknek csak 40%-a (tehát 3-4 millió ember) EU-tagállambeli. Elmondható tehát, hogy noha fontos a munkaerő szabad áramlása, és az Európai Közösség (a továbbiakban EK) több lépésben is megpróbálta előmozdítani a munkaerő mobilitását, azonban nem sikerült igazán nagy munkaerőmozgást indukálnia.

Azt várjuk, hogy a közép-európai országok csatlakozásával sem ugranak meg ezek a számok, és ha lesz is némi változás, az hosszú távon kiegyenlítődik - miként ez volt a tapasztalat az új tagállamok eddigi csatlakozásakor is.

Más tagállamban történő munkavállalás feltételei

A válasz erre a kérdésre nagyon egyszerű. Az EU- és az EGT-országokban minden más tagállambeli polgár a célország állampolgáraival egyenlő feltételek mellett vállalhat munkát, illetve alapíthat vállalkozást, tehát nem kell munkavállalási engedélyt igényelnie. A kedvezmény továbbá vonatkozik a közösségi munkavállaló, illetve vállalkozó tagállambeli polgár egyes családtagjaira is, mégpedig függetlenül attól, hogy milyen állampolgárok (pl. egy német állampolgár afrikai házastársa ugyanúgy munkavállalási engedély nélkül vállalhat munkát Franciaországban, mint a német fél maga, de Németországban továbbra is a rendes idegenrendészeti és munkavállalási előírások vonatkoznának rá, tehát szüksége lehet munkavállalási engedélyre).

Természetesen a más EU- vagy EGT-országok polgárai tekintetében eltörölt munkavállalási engedély bizonyítja a legdöntőbben, hogy egységes munkaerőpiacról van szó. A külföldiekre kötelező munkavállalási engedély kiadásának eljárása ugyanis lehetővé teszi az államoknak, hogy központi ellenőrzés alatt tartsák a nemzeti munkaerőpiacot, tehát megvizsgálják a saját állambeli munkanélküliek helyzetét, a jelzett szakma iránti keresletet stb., és csak akkor adják ki az engedélyt, ha nincs saját állampolgáruk a munkára, illetve a munkaerőpiacon nem fog zavart kelteni a külföldiek megjelenése.

Értelemszerűen megszűnik azonban az államok központi ellenőrzésének lehetősége a más EU-tagállamok és az EGT- országok vonatkozásában akkor, ha a polgároknak nincs szükségük munkavállalási engedélyre. Másrészt viszont csak így biztosítható, hogy az EU- és EGT-államok munkavállalói valóban a számukra legkedvezőbb állást válasszák.

Értelemszerűen a liberális megközelítés együtt értelmezendő egy másik megközelítéssel, mégpedig a harmadik országokból érkező munkavállalókkal szemben fenntartott megszorító intézkedésekkel. Megmarad ugyanis, és egyre szigorúbbá válik a tagállamok szabályozása a munkavállalási engedély rendszerének fenntartására a nem EU- vagy EGT-országok állampolgáraival szemben.

Történik ez azért, hogy a magas munkanélküliséggel küzdő EU-ban a lehető legmagasabb belső foglalkoztatást érjék el, és valóban csak akkor adjanak ki munkavállalási engedélyt harmadik állambeli polgárnak, ha egyetlen EU-vagy EGT-polgár sem tudja vagy hajlandó ellátni az adott munkát.

A közösségi munkavállalóknak és vállalkozóknak mindenesetre tartózkodási engedélyt kell igényelniük abban az esetben, ha 3 hónapnál hosszabb ideig tartózkodnak egy másik tagállam területén. A közösségi munkavállalóknak ehhez a munkaszerződésüket kell bemutatniuk, a vállalkozóknak pedig igazolniuk kell, hogy a folytatni kívánt tevékenységre vonatkozóan nincsenek nemzeti korlátozások, tehát ők az adott tevékenységet elláthatják.

Nagyon fontos azonban hangsúlyozni, hogy a tartózkodási engedélyt mind a közösségi munkavállalók, mind a vállalkozók automatikusan megkapják - a korlátozásokról szóló részben említett közrendi, közbiztonsági és közegészségügyi tilalmak kivételével. A tartózkodási engedély 5 évre szól, és a tagállami hatóságok automatikusan meghosszabbítják

Automatizmusról van tehát szó, amelynek értelmében a szabad mozgás alapvetően az egyén döntésétől függ. Természetesen vannak bizonyos beépített biztosítékok, amelyek védik a tagállamok érdekeit is, de az állami közhatalmi beleszólás a mozgásokba sokkal korlátozottabb, mint a Maastrichti Szerződést megelőző rendszerben.

Magyarországnak is ennek megfelelően kell majd kialakítania a munkavállalási engedély kiadási rendszerét. Egyrészt el kell törölnie a munkavállalási engedély szükségességét az EU- és EGT-tagállamok állampolgáraival és meghatározott családtagjaikkal szemben, másrészt szigorított vizsgálatot kell elvégeznie a magyar munkaerőpiacról, ha harmadik állambeli munkavállalók jelentkeznek munkára.

Egy EK-állásfoglalás előírja, hogy a harmadik állambeli állampolgárokkal szemben még azokat is előnyben kell részesíteni, akik ugyan szintén harmadik állambeli polgárok, de már jogszerűen letelepedtek az adott államban. Ez azt jelentheti, hogy egy ideiglenes tartózkodási engedéllyel már itt-tartózkodó előnyt élvezne egy olyan harmadik állambeli polgárral szemben, aki még sosem dolgozott Magyarországon.

Egy másik EK-állásfoglalás azonban lehetővé teszi, hogy ezekhez a szabályokhoz képest kivételeket fogalmazzon meg egy tagállam, ha azt történelmi indokok támasztják alá. Itt különösen azokra az országokra vagy harmadik állampolgárokra vonatkozóan van lehetőség kedvező szabályok megfogalmazására, amelyek erősen kötődnek Magyarországhoz vagy a magyar munkaerőpiachoz.

Mindezeket az előírásokat érvényesíteni kell majd a magyar munkavállalási engedély kiadási rendszerben is, szem előtt tartva egyrészt, hogy jelenlegi külföldi munkavállalóink 60%-a Magyarországgal szomszédos államból érkezik, másrészt hogy az EU fokozatos kibővítése hogyan érintheti a környező országokat.

Más tagállamban szerzett szakképesítés

Nem sokkal ezelőtt a tagállamok számára még nem volt kötelező, hogy más tagállamban szerzett diplomát és szakképesítést is elismerjenek. Természetesen ez a tény önmagában nagy korlátot szabott a munkaerő szabad mozgásának, mert így a munkavállalóknak a célállam szabályai szerint újra képesítést kellett szerezniük. Az idő gyakran a munkavégzés helyett a képesítés megszerzésével telt, és egy újabb tagállam esetén a procedúra újra kezdődött. Az EK természetesen változtatni akart ezen a helyzeten, és ennek érdekében több irányelvet is elfogadott. Ezek az irányelvek azért nagyon jelentősek, mert alapelvek előírásával lehetővé teszik az adott tagállamban megszerzett képesítés és gyakorlati idő globális EU-szintű alkalmazhatóságát. Az irányelvek meghatározzák, hogy minden más EU- és EGT-államban a saját állami képesítéssel és gyakorlattal egyenértékűnek kell elfogadni az irányelvekben foglaltaknak megfelelő képesítést. Az irányelvek pedig úgy próbálnak meg általánosan alkalmazható követelményeket felállítani, hogy szakmai minimum követelmények és képzési tárgyak meglétét írják elő az egyenértékűség kimondásához.

Az egyenértékűség kimondása tekintetében a szabályozás két csoportra bontható. Az első csoportba tartoznak az ágazati irányelvek, amelyek szakmák szerint biztosítják a diplomák elismerését. Ez a szabályozási technika érvényesül az orvosok, fogorvosok, ápolónők, építészek, állatorvosok, gyógyszerészek, szülésznők, de a vendéglátóipar, az építőipar, az erdészet stb. vonatkozásában is. A másik csoportba tartozó szabályok a horizontális megközelítés jegyében általános elvek szerint a koordináció eszközét alkalmazták (olyan szakmákra, amelyekre ágazati szabályt nem fogadtak el).

Az egyik szabály például előírja, hogy a legalább hároméves képzésben megszerzett felsőoktatási képesítést el kell ismerni - amennyiben az nem ágazati szabállyal érintett szakmára vonatkozik - akkor is, ha az oktatási tartalom némileg különbözik, de a lényegi követelményeket az oktatási intézmény teljesíti. Azért a rendszer teret enged kiegyenlítő mechanizmusoknak is, hiszen lehetőséget ad a tagállamoknak, hogy - indokolt esetben alkalmassági tesztnek vessék alá a jelöltet, illetve bizonyos gyakorlati idő letöltését kívánjanak meg tudása bizonyítékául. Hasonló koordináló és kiegyenlítő szabályok léteznek a szakképzés, középiskolai képzés és az egy évnél rövidebb felsőfokú képzést adó tanfolyamok tekintetében is. Összességében elmondható, hogy sokat javult a helyzet a kiindulási állapothoz képest, hiszen a szabályok már nagyon sok szakmát lefednek. Mindenképpen hangsúlyozandó azonban, hogy a diplomák és szakképesítések elismertetése más tagállamokban azért még mindig nem automatikus.

Magyarország nagyon jó úton halad a diplomák és szakképesítések elismerése útján. A magyar diplomák sok tekintetben megfelelnek az EU előírásainak, néhol még jobb képzést is fel tudunk mutatni. Működik a Magyar Ekvivalencia és Információs Központ (MEIK), amely a szakképesítések elismerésének feltételeiről nyújt információt a következő címen:

Kísérő családtagok jogosultságai

Többször említettük már az eddigiekben a családtagok szerepét és jogosultságait. Most azonban összefoglalva, egységesen és jól érthetően kívánjuk ismertetni, hogy valójában mire is jogosult az a családtag, aki a közösségi munkavállaló vagy diák családtagot elkíséri egy másik EU- vagy EGT-tagállamba. Először is le kell szögeznünk, hogy amennyiben a családtag EU- vagy EGT-állampolgár, akkor neki ugyanazok a jogosultságai, mint azt az eddigiekben elmondtuk, tehát családtagi státuszára nem kell hivatkoznia. A családtagi státusz akkor jelent speciális jogosultságokat, ha a családtag harmadik állam polgára. Az alábbiakban az ezekben az esetekben érvényes szabályokat mutatjuk be.

A családtag fogalma nem egységesen használt fogalom az európai közösségi jogban. Egyrészt nem ugyanazokat a személyeket fedi le a különböző jogosultságok munkavállalás, vállalkozás - esetén, másrészt nem is kötődik a nemzeti jogban használatos családtag fogalmához. Minden egyes esetre külön meg kell határozni, hogy kiket tekinthetünk családtagoknak, és a családtagok közül kik mire jogosultak. A közösségi munkavállaló családtagjainak tekintendők egyrészt (i) házastársa, valamint a 21 év alatti vagy eltartott közös gyermek, illetve (ii) a közösségi munkavállaló vagy házastársa felmenői, amennyiben eltartottnak minősülnek. Ehhez képest a vállalkozó családtagjainak minősülnek egyrészt (i) házastársa, valamint a 21 év alatti közös

gyermek, illetve (ii) a közösségi vállalkozó és házastársa felmenői és lemenői, amennyiben eltartottnak minősülnek. A különbség tehát abban rejlik, hogy a házastárs saját eltartott gyermeke is családtagnak minősül a vállalkozók esetében, míg a közösségi munkavállalók esetén nem. A diákok családtagjának pedig a házastárs és az eltartott közös gyermek minősül.

A családtagok jogosultságai között megegyezik, hogy minden családtag beutazását meg kell könnyíteni az EU- tagállamokba, tehát még a vízumköteles országokból jövők beengedését is támogatni kell. Ezenkívül a családtagok tartózkodásért folyamodhatnak a célállamban, részükre tartózkodási engedélyt kell kiadni. Jelentős különbség mutatkozik azonban a családtagok által végezhető gazdasági tevékenységek körében. A közösségi munkavállaló családtagjai közül konkrétan a házastárs és a 21 év alatti vagy a szülei által eltartott gyermek vállalhat munkát, de önálló vállalkozási tevékenységet nem folytathat. A felmenők pedig egyáltalán nem végezhetnek gazdasági tevékenységet. A diákok esetében a házastárs és az eltartott gyermekek is munkát vállalhatnak, de ők ezen kívül önálló vállalkozói tevékenységet is folytathatnak. A közösségi munkavállalók, vállalkozók, diákok gyermekét a célországban általános és szakmai, gyakorlati képzésben kell részesíteni. Hasznos azonban a konkrét idegenrendészeti szabályok tekintetében némi vizsgálatot lefolytatni, mielőtt valaki az ország elhagyására szánja el magát, ugyanis az idegenrendészeti szabályok részletes harmonizálására még nem került sor. Ezekről a szabályokról a Belügyminisztérium ad felvilágosítást.