A megművelt táj. Az erdő térhatása, az erdei utak. Fák, fasorok a tájban és a mezőgazdasági táj

Az ember térlátását bizonyára a természet fejlesztette ki, így elsősorban a természeti táj elemeinek elhelyezkedése, arányai fontosak.

A megművelt tájak közül elsőként az erdővel, annak térhatásával, az erdei utakkal foglalkozunk. Az erdő térhatása kétféleképp érvényesül:

• Térhatároló, tájalakító szerep (erdőszél), és
• Belső tárhatásokkal (tisztás, erdei utak)

Az erdő a síkvidéket tagolja, a domvidéket élénkíti, a hegyvidéket koronázza. Hatásuknál más és más jellemzőket tapasztalunk, ha lomboserdőt, vagy ha fenyőerdőt szemlélünk.

A fiatal fenyőerdő széle földig csöngő ág-fallal egybefüggő, áthatolhatatlan képet ad, a sérült erdő (sávos irtás légvezeték miatt) tönkjei, illetve a felkopaszított fák teljesen más képet adnak. A lombos-erdő széle évszakonként más képet nyújt, tavasszal friss zöld, ősszel aranyló, vagy barnás, szemgyönyörködtető képet ad.

Az erdő belső térhatása teljesen más. Hatását az erdő fafajai, koruk, az állomány sűrűsége, a kérgek színe, az ágak állása de a fényviszonyok is nagyban meghatározzák (méret, arány, fény, szín, felület). Zártsága, magassága általában hatalmat sugároz. A sűrűn álló faállomány áthatolhatatlan képe inkább erdőszélhez hasonlatos, míg a kitisztított erdő, mint oszlopokkal teli csarnok magasodik fölénk. Az erdő jellemző belső térhatása a tisztás, melynek neve is találó (ez a legtisztább megjelenése a természeti térhatásnak).

Az utak, nyiladékok térhatása szintén jelentős. Az utak vágta nyom, szinte erdőszél jellegű tájképi formákat hoz létre, míg a kisebb erdei utak, sokkal bensőségesebb hangulatot árasztanak, összefonódó lombkoronáikkal. Ehhez csatlakozik, az a természetes emberi kíváncsiság, hogy mi van a kanyar, vagy a gerinc mögött. Az útmenti erdő“fal” segít megállapítani az út magassági és vízszintes vonalvezetését, és nem engedi a távolba veszni a tekintetet.

Az erdő belső térhatása felveti az erdőbe építés problémáját. Itt elsősorban vadászati, madarászati célú, valamint pihenést segítő létesítményekre kell gondolni. Ezek lehetnek padok, esőházak, táblák, hidak, árkok, madáretetők, buszmegállók, vezetékek. Jellemző azonban, hogy olyan kevés mesterséges tájképi elem létesül az erdőben, hogy annak jellemző tájképi megjelenését jelentősen nem befolyásolja.

Az erdőből kilépve mezőn, pusztán találjuk magunkat, melynek fontos tájképi elemei a fák, fasorok.

Legintenzívebb tájképi hatása az egyedülálló fának van, mely kontúrjaival meghatározza az egész táj jellegzetességét. Hasonló, intenzív tájelem a facsoport, mely terebélyesebb tájelem. A fa és facsoport jellegét befolyásolja a nézőpont, a fafajok (lombos vagy tűlevelű, távolról felismerhető-e!).

Fasor legtöbbször utat (Keszthely) szegélyez, de lehet vízfolyás, vízpart, birtokhatár stb. is. A fasor jellege más, mert itt a nézőpont sokkal fontosabb tényező.

Nézőpontok fasorok esetén:

• Külső nézőpont
• Belső nézőpont

Külső nézőpont esetén a fasor a tájat előnyösen taglaló, vonalszerű megjelenés jellemző.

Belső nézőpont esetén az erdei úthoz hasonlatos hatásai vannak. Emellett fontos tulajdonságai, hogy árnyékot ad, javítja a mikroklímát, vezeti a tekintetet. A belső szempontból uralkodó hatást a fák faja (nyár, hárs, erdei fenyő, platán, fenyőfélék stb.), sűrűsége, zártsága határozza meg. A fasor a vezetőnek támpontot ad a távolságok helyes felméréséhez.

A mezőgazdálkodással művelt táj már intenzívebben magán viseli a növénytermesztés és állattenyésztés hatásait. A szántóföldi növények (kalászosok, kukorica) állandóan változó színükkel, méretükkel, sűrűségükkel egyedi textúrát adnak a tájnak, különösképpen enyhe dombokon, ahol rálátást is kapunk a területre. Egyedi elemek a szőlők, gyümölcsösök, a legelők, gyepek, rétek, pázsitok. Ezeknél a tájelemeknél fontosak a színek méretek, arányok, és hogy milyen elemhez milyen asszociáció kötődik.